Back to top

Felelős Állattartás Napja

A Felelős Állattartás Napja az 1990-ben alapított Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, melynek célja, hogy minden év május elején felhívja az emberek figyelmét a felelős állattartás fontosságára. Először 2017-ben került megünneplésre.

Az idei évben május 8-án rendezték meg a Felelős Állattartás Napját a káposztásmegyeri Farkas-erdő melletti Rex Állatszigeten. Az ingyenes rendezvényen oktató, ismeretterjesztő és szórakoztató programokon vehettek részt az érdeklődők. A programok elsődleges célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a felelősségteljes állattartásra, az állatok védelmére, megfelelő ápolásukra, gondozásukra.

A rendezvényen számos érdekes előadás is elhangzott. A Méhészeti és méhbiológiai Osztály részéről Rácz Tímea fejlesztő mérnök kolléga adott elő „A beporzók védelme - Méhkaptár vagy darázs garázs?” címmel. E mellett az Osztály egy bemutató standdal is készült, ahol élőben meg lehetett nézni a házi méheket, kis üvegfalú kaptárban. A standon Rácz Tímea és Bárczi Gábor méhész kollégák meséltek az érdeklődőknek a méhek világáról.

A nap folyamán a résztvevők találkozhattak a REX kutyaiskola négylábú tanítványaival és gazdáikkal, valamint drogkereső kutyákkal. Láthattak agility bemutatót, meghallgathatták Tóth Gábor „Állati Jó” bemutatóját és Sasvári Sándor lovas műsorát is megnézhették.